Köszönöm,

hogy szakítottál pár percet honlapomra a drága idődből és azt,

hogy személyem felől is érdeklődsz.

 

Szia,

Kovácsné Szilágyi Gabriella vagyok (Gabi) és a „GABI Kozmetikájának” egy szem tagja.

A kozmetikám 2003 tavaszán nyitotta meg kapuit a kedves vendégek előtt.

   

1996-ban ejtett rabul ez a szakma, és az eddigi tapasztalataim csak erősítették bennem azt a nagyszerű érzést, hogy milyen szerencsés lehet az ember, ha úgymond „azt csinálhatja amit szeret”! Munkám során sok vendéggel találkoztam, és ennek kapcsán felismerhettem, hogy milyen izgalmas, kihívásokkal teli ez a szakma. Képes hihetetlen újdonságokkal előállni, különleges termékekkel, szolgáltatásokkal meglepni minket. Mégis a legjobb érzés az, ha elégedettnek láthatjuk a vendéget, és ha legközelebb is meglátogat minket, akkor azt hiszem ennél nagyobb elismerést nem is kívánhat egy kozmetikus. Ezt a bizalmat a szakmai tréningeken való állandó részvétellel, az újdonságok gyors és rugalmas követésével igyekszem szolgálni, de tudjuk mi azt is, hogy egy-egy találkozásunk alkalma ennél sokszor többről szól… Ugye? Hát persze! Ez még jobban színesíti, fűszerezi ezt a szakmát, és úgy gondolom ebben a mai rohanó világban az is kell nekünk, ha néha egyet lazíthatunk egy jó kis relaxációs kezelés közben vagy egy jót beszélgethetünk a mindennapi dolgainkról.

 

Nem is szaporítanám tovább a szót, kellemes böngészést kívánok a weboldalamon és ha szívesen konzultálnál velem szépségápolási igényeidről, a városközpontban (Berzsenyi D. u. 9.) felkereshetsz, vagy időpontot kérhetsz telefonon a 30/483-42-88 mobilszámon illetve e-mail-en keresztül a  "Kapcsolat" menüpontnál. 

 

Gyere el, és kiválasszuk a szépségápolás megannyi lehetőségéből a számodra legmegfelelőbbet!

 

Kozmetika Zalaegerszeg 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi D. u. 9. 06-30/4834-288,